Az Alteregó több díjat is bezsebelt a Legszebb Erdélyi Magyar Dal rendezvényen

Szerző:  Legszebb Erdélyi Magyar Dal - Közlemény 2017. november 14., 12:02

Fergeteges hangulatú koncertekkel egybekötött gálaesten adták át szombat este a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat idei díjait. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által harmadik alkalommal meghirdetett programon két kategóriában értékelték a zenekarok által beküldött ötven magyar dalt.

A 25 év alatti csoport első helyezettje a Pillantás című dal lett a marosvásárhelyi Vecker zenekartól, amelynek tagjai – Nemes Tibor, Máthé Péter, Pethő Csaba, Iszlai Tamás, Simó Péter, Szász Hunor – pop- és rock zenével mozgatták meg a közönséget.

A 2011-ben alakult zenekar produkciójának értékelésekor André Ferenc zsűritag elmondta, még nem egészen érzi az együttes saját stílusát, kicsit több személyességet szeretne felfedezni zenéjükben. Szintén a zsűri részéről Balázs Imre József úgy fogalmazott: a gálaest egyik legjobb hangja a Nemes Tiboré volt, produkciójuk nagyon messze fog eljutni. A zenekar a Nortyx Web&Music Stúdióban való felvétel elkészítését, a Double Rise Fesztiválon, a Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz fesztiválon (Öröm a zene tehetségkutató elődöntőjén), illetve a Szentgyörgy Napokon való fellépési lehetőséget nyert.

Ugyanebben a kategóriában díjazták a gyergyószentmiklósi Alteregó zenekart, amelynek a Nem számít című daluk a második helyezést érte el, a közönségszavazás nyertesei is ők lettek, illetve az együttes énekes-gitárosa, Fodor László Újfalusi Gábor Díjat kapott a kiemelkedő zenei tehetségéért. A zenekar koncertlehetőséget nyert többek közt az Erdélyi Gitártáborban, az Ars Hungarica Fesztiválon, a Double Rise Fesztiválon, a Vibe Fesztiválon. A 25 év alatti kategória harmadik helyén a Metalon zenekar végzett a Szemben az árral című dalukkal. Az erdélyi rock együttes felléphet a Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztiválon (Öröm a zene tehetségkutató elődöntőjén), az EMI Táborban és a Főtér fesztiválon.

A 25 év feletti kategóriában a székelyudvarhelyi Simó Annamari és zenekara nyert Hosszú évek óta című dalukkal. Gábora–Máté Éva zsűritag szerint a dal és az együttes egyaránt megállná a helyét bármilyen színpadon, Magyarországon vagy akár nemzetközi szinten. A pop-rock műfajban játszó, 2016-ban alakult zenekar fellépési lehetőséget nyert Tusványoson, a Double Rise Fesztiválon, a Szabadság Feszten, a Szent Miklós Napokon, a Vibe Fesztiválon, a Szentgyörgy Napokon és az Öröm a Zene Tehetségkutató és-gondozó program döntőjébe, valamint stúdiófelvételt készíthet a Nortyx Web&Music Stúdióban és a Corvin Recording Studio-ban.

A második helyen a temesvári Még 5 Perc zenekar végzett Mit ér? című dalukkal. A 2010-ben alakult együttes szombat esti bemutatkozó koncertje elmaradt, mert nem tudtak teljes létszámban részt venni a gálán. A zenekar felléphet a Temesvári Magyar Napokon, a Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz fesztiválon és a Kultiválon, valamint felvételt készíthet az AProStudio-ban. A harmadik helyezett az Az volt a kérdés című dal lett, amelyet a marosvásárhelyi Ferencz Mari adott elő, Iszlai Tamás dobos kíséretében. A nyertesek koncertezhetnek a Mediawave fesztiválon, az Ars Hungarica Fesztiválon, a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztiválon, illetve a Szent Miklós Napokon.

A zsűri tagjai – André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Hary Judit operaénekes és Gábora-Máté Éva zenész – egy különdíjat is átnyújtottak László I. Attila részére, a Piskóta Panni című daláért.
„A szerzemények értékelésekor a zene és a dalszöveg összhangjára figyeltünk, és azt gondolom, hogy az idei produkciókban nem volt olyan probléma, hogy ne talált volna a szöveg a zenével. A koncertek pedig még inkább meggyőztek arról, hogy jól döntöttünk” – fogalmazott Balázs Imre József zsűritag.

A díjátadót követően a két kategória első helyezettje egyórás koncertet adott, majd hajnalig tartó buliban tomboltak a versenyzők, szervezők és vendégek.

Legszebb Erdélyi Magyar Dal - Közlemény

168 óra

Gyergyószék Index

2016. Minden jog fenntartva! ©

E-mail: szerkesztoseg@gyindex.ro

Fõszerkesztõ: Horváth Gábor

További írások: B. B., Hegyi Zsuzsánna, Borbély András

Technikai felelõs: Fehér Csongor, Mezei Dávid

JOGSZABÁLYOK

A gyindex.ro oldal felhasználójának minősül mindenki, aki a gyindex.ro oldalra, illetve a hozzá kapcsolódó aloldalakra látogat. A gyindex.ro szerkesztősége nem jelentet meg olyan cikket/képet/videót, amely jogszabályokba ütközik, személyiségi jogokat sért vagy nem felel meg a gyindex.ro moderációs elveinek.

ADATHASZNÁLAT

A gyindex.ro a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli. Amennyiben változás történik a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályainkon, erről előzetesen e-mailben tájékoztatjuk felhasználóinkat.

A gyindex.ro Androidra és IOS-ra is optimalizált.

gyindex.ro

  • Szerkesztőség

    Nicolae Bãlcescu 11. szám, 535500 Gyergyószentmiklós

  • Email

    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    0744158042