Jön a Gyergyószéki Pedagógusok Fóruma

Szerző:  GYTIT 2017. november 14., 11:55

Folyamatosan változó közegben élünk. Változik az, ami után érdeklődünk, és változik az is, ami az érdeklődésünket felkelti. Igaz ez ránk felnőttekre, és igaz ez azokra a fiatalokra is, akikkel nap, mint nap együtt dolgozunk.

Több tudományos tény alátámasztja azt, hogy a milleniumi, azaz a Z generáció figyelmét lekötni és megtartani igazi kihívásnak számít, nem csak a szüleiknek, szabadidős tevékenységeiknek, barátaiknak, hanem az oktatóknak is. Folyamatosan új, impulzusgazdag környezetre van szükségük, hogy ne érezzék azt, hogy valami „uncsi". Impulzus impulzus hátán harcol azért, hogy a diák figyelmét megragadja és megtartsa.

Ebben az ingergazdag környezetben, mint mindig, a pedagógusnak, az oktatónak meg kell állnia a helyét. Viszont ennek érdekében lépést kell tartania azzal, amire a diáknak igénye, szüksége van. Ugyanakkor meg kell felelnie annak a törvényes és iskolarendszabályzati rendszernek is, amelyben a pedagógus a napi munkáját végzi. Hogyan tudja ezt megvalósítani és sikeresen venni az akadályt?

PedaforumCover

Játékkal! Játékosan! Játszva!

Az élménypedagógia és annak a módszertana az egyik legfontosabb és leghasznosabb megközelítés, amely által a diák-oktató-intézmény közös nevezőre juthat, olyan módon, hogy mindhárom érintett fél azt lássa: ez nekem is és rólam is szól. Az idei Gyergyószéki Pedagógusok Fórumán ezt a kérdést járjuk körül, minimális elmélettel, maximális játékorientáltsággal. Résztvevőink elsajátítják, kipróbálják és megtanulják, hogy a hétköznapokat hogyan tudják hangulatosabbá tenni az iskolában. Hogyan fogják tudni a diákok számára a tanulási hozadékot magasabbra növelni. Hogyan fogják tudni játékká és élménnyé alakítani a tanulást.

Nem igaz az, hogy a mai diákokat semmi sem érdekli. Meg kell találjuk a módját annak, hogy érdekelje őket. Viszont ehhez az ő nyelvükön, az ő fogalmaikon keresztül kell kommunikáljunk velük. Ne feledjük, pár évvel ezelőtt mi is fiatalok voltunk, és az idősebb generáció valószínűleg ugyanúgy vélekedett rólunk: ezeket a mai fiatalokat semmi sem érdekli. Igazuk volt? Persze, hogy nem!

A képzésen való részvétel, a szállás és az étkezés ingyenes. A helyek száma korlátozott.

Jelentkezés és bővebb információ a www.gytit.ro/pedaforum honlapon, valamint a 0740 607 529 telefonszámon.

GYTIT közlemény

168 óra

Gyergyószék Index

2016. Minden jog fenntartva! ©

E-mail: szerkesztoseg@gyindex.ro

Fõszerkesztõ: Horváth Gábor

További írások: B. B., Hegyi Zsuzsánna, Borbély András

Technikai felelõs: Fehér Csongor, Mezei Dávid

JOGSZABÁLYOK

A gyindex.ro oldal felhasználójának minősül mindenki, aki a gyindex.ro oldalra, illetve a hozzá kapcsolódó aloldalakra látogat. A gyindex.ro szerkesztősége nem jelentet meg olyan cikket/képet/videót, amely jogszabályokba ütközik, személyiségi jogokat sért vagy nem felel meg a gyindex.ro moderációs elveinek.

ADATHASZNÁLAT

A gyindex.ro a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli. Amennyiben változás történik a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályainkon, erről előzetesen e-mailben tájékoztatjuk felhasználóinkat.

A gyindex.ro Androidra és IOS-ra is optimalizált.

gyindex.ro

  • Szerkesztőség

    Nicolae Bãlcescu 11. szám, 535500 Gyergyószentmiklós

  • Email

    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    0744158042