A Székelyek Világszövetségének közleménye Mihai Tudose román miniszterelnök székelységet fenyegető kijelentésére

Szerző:  2018. január 11., 21:29

A Székelyek Világszövetsége felháborodását fejezi ki Tudose miniszterelnök székelyellenes és egyenesen fenyegető kijelentése miatt. Felszólítjuk az erdélyi magyar pártok vezetőit, hogy haladéktalanul tegyenek feljelentést az üggyel kapcsolatosan minden lehetséges helyi és nemzetközi bíróságon!

A Székelyek Világszövetsége szerint Tudose miniszterelnök kijelentése sérti a székely és magyar népet és egyenesen gyűlöletkeltés céljából történt, továbbá a miniszterelnök megszegte a népek önrendelkezési jogát ami jus cogens jog még az ő hazája Románia számára is.   

Véleményünk szerint egy állítólagos jogállam miniszterelnöke sem engedheti meg magának, hogy halállal, pontosabban akasztással fenyegessen meg 750 000 székely embert. Ez több mint gyűlöletkeltés, ezért a Román Diszkriminációellenes Tanácshoz is fogjuk jelenteni az ügyet.
 
A Székelyek Világszövetsége azt tanácsolja minden székely embernek, hogy őrizze meg a nyugalmát és ne provokációval válaszoljunk erre, hanem jogi eszközökkel úgy, hogy kérjük az erdélyi magyar pártokat, hogy vigyék nemzetközi bíróságra az ügyet.
Erőt, egészségét és önrendelkezést a székely népnek!

Székelyek Világszövetsége Sajtószolgálata

Kommentek

168 óra

Gyergyószék Index

2016. Minden jog fenntartva! ©

E-mail: szerkesztoseg@gyindex.ro

Fõszerkesztõ: Horváth Gábor

További írások: B. B., Hegyi Zsuzsánna, Borbély András

Technikai felelõs: Fehér Csongor, Mezei Dávid

JOGSZABÁLYOK

A gyindex.ro oldal felhasználójának minősül mindenki, aki a gyindex.ro oldalra, illetve a hozzá kapcsolódó aloldalakra látogat. A gyindex.ro szerkesztősége nem jelentet meg olyan cikket/képet/videót, amely jogszabályokba ütközik, személyiségi jogokat sért vagy nem felel meg a gyindex.ro moderációs elveinek.

ADATHASZNÁLAT

A gyindex.ro a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli. Amennyiben változás történik a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályainkon, erről előzetesen e-mailben tájékoztatjuk felhasználóinkat.

A gyindex.ro Androidra és IOS-ra is optimalizált.

gyindex.ro

  • Szerkesztőség

    Nicolae Bãlcescu 11. szám, 535500 Gyergyószentmiklós

  • Email

    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Telefon

    0744158042